Események 2025
2025. január


Olvasókör - 2025. január 8.
Ebben az évben rendhagyó módon már januárban is tartottunk olvasókört, amelyen megemlékeztünk az orosházi születésű világhírű fotóművészről, Müller Miklósról és a baráti köréhez tartozó Radnóti Miklósról. A program fő eleme a róluk készült film volt, amit Csányiné Kádár Tünde keresett meg, majd Szilasi-Horváth Tibor mesélt a festőművész orosházi látogatásairól. Dávidné Tóth Márta Radnóti egyik versét olvasta fel.
Ezt követően még Dr. Kovács Gyula beszélt a nyomdaipari munkájáról, könyvéről. Végül megbeszéltük az év programját.


Kovács Lajos bácsi 101 éves
2025. január 17-én ünnepelte egyesületünk doyenje a 101. születésnapját. Egyesületünk képviseletében négyen kerestük fel az Ezüstfenyő Idősek Otthonában - Laskovicz Julianna, Pusztainé Ravasz Ildikó, Szabó Pál, Makuláné Gulicska Valéria - egy kis meglepetéssel. Az otthon dolgozói szépen feldíszítették az emeleti kistársalgót, ahol velünk ünnepelt a Magyarországon élő fia is.
A köszöntők után kellemesen elbeszélgettünk. Lajos bácsi most is jókedvű volt, és láthatóan örömmel fogadott minket. Sajnos rendezvényeinkre már nem tud eljönni, de igyekszünk minél többször meglátogatni. A vidám találkozást a fotók is igazolják.
2025. február




A 2025. évi első találkozónk - 2025. február 6.
Szomorú percekkel kezdődött a találkozónk, mert pár nappal korábban húnyt el városunk díszpolgára, a neves helytörténész, Koszorús Oszkár. Szilasi-Horváth Tibor emlékezett meg munkásságáról, majd néma főhajtással búcsúztunk tőle.
"Évente egyszer menj el valahová, ahol még sohasem voltál."
A Dalai Láma gondolta ebben az évben is arra ösztönöz minket, hogy sok szép és izgalmas programot szervezzünk. Növekvő taglétszámunk azt bizonyítja, hogy van igény ezekre.
Ez alkalommal két új tagot köszönthettünk, Kissné Bihari Ibolyát és Lakner Pált. Így taglétszámunk 98-ra növekedett.
Hagyományainknak megfelelően köszöntöttük születésnaposainkat: Csányiné Kádár Tünde – 65, Haklik Irén – 75, Hegedűsné Farkas Erzsébet – 65, Kárpáti Józsefné Évike – 80, Szemenyei Sára – 80, Wojtczakné Mátra Tünde – 65. Kovács Lajost a 101. születésnapján már januárban köszöntöttük az otthonban.
Szóba került a tagdíjak fizetésének fontossága, hiszen a kiadásaink jelentősek (közös ebédek stb.), a művelődési háznak is éves díjat kell fizetnünk (fejenként 2.000,- Ft-ot). A fizetésre már banki átutalással is lehetőség van, ez sokak számára könnyebbséget jelent.
Az elnök ismertette az éves tervet, de még további javaslatokat kért előadók személyére és a kirándulásokra is. Az év nagy eseménye, hogy 20 éves lesz az egyesület, amit Szilasi-Horváth Tibor hozott létre 2005-ben. Erre költjük majd a pályázati pénz nagy részét. A 2025. évi NEA pályázat 400.000,- Ft-ot fog jelenteni. Érvényességét már visszaigazolta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A kirándulási javaslatokkal, soron következő városi programok ismertetése után kezdte meg előadását Grúziáról Kocsisné Zsótér Rozália tagtársunk. Izgalmas, érdekes bemutató volt, sok hétköznapi információt tudtunk meg, gyönyörű képeket csodálhattunk meg. Végül egy kis játékos fejtörő következett, grúz csokoládékat lehetett nyerni. Előadónk még egy grúz édességgel és teával is megvendégelte a tagságot.


Olvasókör - 2025. február 12.
Ez alkalommal az irodalomtól kicsit elszakadva, híres festő, Munkácsy Mihály életével és munkáival ismerkedtünk.
Kohut Béla mutatta be részletesen a művész életútját, nehéz gyermekkorát, tehetségének felfedezését, tanulmányait. Hallhattunk első nagy sikeréről, majd híressé válásáról és magánéletének főbb állomásairól. A legismertebbekről rövid elemzést is kaptunk. Érdekes ismertetőjét nagyszerűen egészítette Mihály László képanyaga. Mintegy 200 alkotásban gyönyörködhettünk, majd három zenés videót vetített le. A kör tagjai ezután néhány Munkácsyval kapcsolatos élményüket osztották meg.
Debreczeniné Jártó Róza és Dr. Kovács Gyula bemutatták testvérvárosunk költőjének, a nagykárolyi Sróth Ödönnek a legújabb verseskötetét, aminek a kiadását ők intézték. A kötet egyik versét Csányiné Kádár Tünde olvasta fel.

2025- március


Március 7-i találkozónk
A 2025. március 7-én16 órakor kezdődő találkozónkon 59 tagunk vett részt. Meglepetés műsorral készültünk a nőnap alkalmából. Pár hónappal korábban egyeztettem Baranyainé Imre Julival, aki a Csorvási Amatőr Színtársulat szenior táncosainak műsorát hozta el számunkra. Kedves szórakoztató műsort láttunk, amelynek keretében vidám verseket, népi történeteket hallhattunk. Szilasi H. Tibor – egyesületünk tagja – is bekapcsolódott a műsorba egy hangulatos vers tolmácsolásával. Ezután a tánccsoport tagjai vették birtokukba a színpadot. Nagyszerű műsort mutattak be. Végül egyesületünk tagjait is bevonták egy kis közös éneklésbe és táncba.
A szereplők megajándékozása után elköszöntünk tőlük és folytattuk programunkat.
Kiemelt születésnaposunk ugyan nem volt, de köszöntöttük azokat, akik márciusban ünnepelték születés- vagy névnapjukat.
Szóba került ismét a tagdíj kérdése, mivel többen átutalással fizettek, és a korábbi találkozón jelzett további 2.000,- Ft-ot is átutalták. Kértük, hogy az egységesség kedvéért az év során majd mindenki fizesse be a közös ebédek fedezésére ezt az összeget. Megállapodtunk abban, hogy a tagdíj esetleges emeléséről a májusi közgyűlésen döntünk majd.
A kirándulásokkal kapcsolatos tájékoztatók után megnéztünk egy rövid prezentációt – a februári Grúziáról szóló előadáshoz kapcsolódva – Zichy Mihály magyar festő műveiről.
A délután kellemes beszélgetéssel, teázással, a sütemények elfogyasztásával folytatódott.
Ismét egy tartalmas, szép délutánt tölthettünk együtt.

Olvasókör - 2025. március 12.
Olvasókörünkön a 200 éve született Jókai Mórra emlékeztünk. Makuláné Gulicska Valéria vetített képes bemutatója végig kísérte az író kalandos életét, bemutatta legfontosabb műveit, az általa szerkesztett újságokat. Ez utóbbiakból vidám részleteket olvastak fel a kör tagjai. Dávidné Tóth Márta Nyáry Krisztián Így ettek ők című könyve alapján a Jókai bableves történetét mutatta be, majd egy feladatlapot adott közre. Az elhangzottak alapján a feladatokat sikerrel oldottuk meg. Végül Szilasi H. Tibor néhány érdekességgel egészítette ki az elhangzottakat.



Munkácsy kiállításon a Szépművészeti Múzeumban 2025. március 19.
Több Munkácsy kiállítást néztünk meg az elmúlt években Szolnokon, Békéscsabán, Szegeden, mégis úgy gondoltuk néhányan, hogy ezt sem hagyhatjuk ki. Ösztönzött minket az is, hogy a februári olvasókörünkön két alkotó társunk - Kohut Béla és Mihály László - nagyszerű bemutatót tartott a festőről.
Igaz, csak kilencen indultunk el a reggeli vonattal, de nem bántuk meg. Ezúttal Békéscsaba felé mentünk, és a foglalt időpontra sikerült odaérnünk. Döbbenten láttuk a hosszan kígyózó sort az utcán, és örültünk az internetes jegyvásárlás előnyeinek. Várakozás nélkül bemehettünk. Miután lepakoltunk a ruhatárban, indultunk a kiállítóterembe.
Legalább másfél órát vett igénybe a fantasztikus festmények megtekintése. Sajnos, egy-egy kép előtt sokan várakoztak, hatalmas volt az érdeklődés. A szervezők azonban nagyszerűen válogatták össze a kiállítás anyagát, átfogó képet kaptunk a festő életművéről. Különösen megdöbbentőek voltak a nagyméretű alkotások, mint a parlamentből kölcsönzött Honfoglalás vagy a Debrecenből elkért Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című. A többméteres képek részletgazdagsága, szerkezete, kidolgozottsága éppolyan csodálatos, mint a kisebb képeké. Hihetetlenül sokat dolgozott Munkácsy Mihály, ráadásul több művét megrendelésre többször, több változatban is elkészítette. Ezenkívül rengeteg vázlatot, előtanulmányt hagyott még hátra.
Hatalmas élmény volt így együtt látni a sok képet, közben végig élni vele küzdelmes, sikeres életútját.
2025. április

Partizán turné
Április 4-én a taggyűlésünk előtt a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban egyesületünk öt tagjával a Partizán szerkesztősége beszélgetést szervezett. A riporter Gulyás Márton volt. A hangulatos beszélgetésről 20 perces film készült, amit a YouTube csatornán vetítettek le.



2025. április 4. - Bárdos Zsuzsa előadása
Izgalmas előadásra készültünk. Sikerült megnyernünk a helytörténettel is foglalkozó tanárnőt, a Dr. Gulyás Mihály Életműdíjas Bárdos Zsuzsát, hogy mutassa be nekünk Elek László irodalomtörténészt. Sokan ismerték őt városunkban, sokakat tanított és indított el a kutatói vagy a pedagógiai pálya felé. Szépen felépített, irodalmi stílusú előadást hallhattunk, megismerhettük Elek László sok szép gondolatát.
Az előadást követően új tagjelölt mutatkozott be, Tóth Józsefné, nyugdíjas óvónő kérte felvételét. Ezután köszöntöttük születésnaposainkat, névnaposainkat. Kiemelt ünnepeltek voltak április hónapban: Szilasi-Horváth Tiborné (70) és Lakner Pál (75).
Megbeszéltük a kirándulások részleteit és a hónap várható fontos városi programjait, hiszen városunk újra telepítésének 281. évfordulójához kötődően több rendezvényt szervezetek.
Az elnök tájékoztatta a tagságot a 2025. évi NEA pályázat eredményéről, a kért támogatási összeget a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. átutalta a számlánkra. Az előző évi pályázati pénz elszámolása is megtörtént.
Külön felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő találkozó 2025. május 9-én 16 órakor lesz, ami egyúttal beszámoló közgyűlés lesz, ezért fontos, hogy határozatképesek legyünk.

Búcsú Wojtczakné Mátra Tündétől
Hosszú éveken át a Mezgében, majd több más iskolában, így a Szentesi Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagintézményében, végül a Czina Sándor Tagintézményben tanított.
Szeretett olvasni, és nagy kedvence volt Bán Mór Hunyadi sorozata. Ezért is vállalta el 2020 januárjában a házigazda szerepét a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban megrendezett – A Hunyadiak kora című – közönségtalálkozón.
2023-ban a Czina Sándor Tagintézményből ment nyugdíjba. Ez alkalomból előbb a városi pedagógusnapi ünnepségen köszöntötték a többi nyugdíjba vonulóval együtt, majd iskolája tanévzáró ünnepélyén megkapta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.
2023. szeptemberében csatlakozott egyesületünkhöz. Sajnos nem sok időt tudott közöttünk tölteni. Még dolgozni szeretett volna, de beteg lett, és a kezelések nem segítettek.
2025. április 19-én mondott búcsút földi világunknak.
Nyugodj békében Tünde! Emlékedet szeretettel megőrizzük.


2025. április 22.
Orosházi Baleset-megelőzési Bizottság tanácskozása
A megbeszélés, amelyre egyesületünk is meghívást kapott, 14 órakor volt a rendőrség épületében. Kis Rozália rendőrszázados a szakmabeliek mellett a civilszervezeteket is bevonta a munkába. A szokásoknak megfelelően ismertette az előző év baleseti statisztikáit, azok tapasztalatait. Bemutatta a 2025. év munkatervét, legfontosabb célkitűzéseit. Szólt az internet veszélyeiről is, különösen az idősebb korosztályokkal kapcsolatos csalásokról. Megbeszéltük, hogy ősszel tájékoztatót tart majd az októberi gyűlésünkön.
Olvasókör
Rendhagyó módon két héttel később volt, mert a könyvtár zárva tartott. Ezúttal az 50 éve elhunyt Németh Lászlóra emlékeztünk. Csányiné Kádár Tünde prezentációja után Gyarmatiné Hepp Erzsébet elemezte az író több regényét.
Sajnos ezúttal elég kevesen voltunk, így megbeszéltük, hogy Szabó Lőrincről majd a májusi olvasókörön fogunk megemlékezni. Így többen el tudtunk menni a 17 órakor kezdődő Bibliai Szabadegyetem előadására, amire egyesületünkből több mint tízen járunk.

18. Gyopárka tündér mesemondó verseny
Április 26-án rendezték meg a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban az óvodások és az alsó tagozatos diákok számára az egykor Fülöp Béla címzetes igazgató által elindított vetélkedőt. Ezúttal hat óvodás és 26 iskolás jelentkezett, és adta elő a kiválasztott mesét. A kellemes hangulatú rendezvényen részt vett Fülöp Béláné is, és a zsűri egyik tagja - Csányiné Kádár Tünde - egyesületünket képviselte.





Geszti élményeink
Egyesületünk már több Békés vármegyei kastélyt és kúriát meglátogatott az elmúlt években. A sort a felújított, tavalyi évben megnyitott geszti Tisza-kastélyban folytattuk. Ezúttal az 50 fős buszt teljesen megtöltöttük, és még lett volna jelentkező. Jó másfél órás utazást követően 10 óra körül érkeztünk meg a keleti határnál lévő zsákfaluba. A kastély mellett a személyautók és kicsit távolabb a buszok számára is alkalmas, szépen kialakított parkoló fogadja a látogatókat. A kastélyban dolgozók pedig rendkívül segítőkészen tájékoztatják a vendégeket.
A belépők megvásárlása után a főépületben találkoztunk az október óta itthon élő gróf Tisza Ilona Jolánnal, Tisza István egykori miniszterelnök dédunokájával. Akkor csak pár szót válthattunk vele, mert sok csoport, rengeteg diák is érkezett, és vártak minket idegenvezetőink. A tárlatvezetők nagyon ügyesen, eltérő útvonalakon haladva mutatták be a felújított termeket, restaurált berendezési tárgyakat, családi emlékeket. Nagy létszámú csoportunkat is két részre bontották. A pincétől a padlásig megismertük a kastélyt, megtudtuk, melyik résznek mi volt a funkciója. Az udvaron lévő nádtetős apró épületben lakott 1851-1852-ben Arany János, aki akkor – a költőnek készülő, de sajnos fiatalon elhunyt – Tisza Domokos nevelője volt. Az egyszerű kis szoba csendes alkotó helyet biztosított számára. Az eredeti épületet sajnos lerombolták a II. világháború végén, így az Arany János Emlékház az eredetinek csak másolata.
A két és fél óra szinte észrevétlenül telt el, hiszen annyi izgalmas történetet hallottunk a kastély és a benne élők életéről, tárgyairól. Láttuk azt a szőnyeget is, amelyen a merénylők által meggyilkolt Tisza István meghalt.
Csoportunk egyik része a modern, de a kastély stílusához szépen illeszkedő étteremben megebédelt, a többiek pedig a kávézóban pihentek, kávéztak. Többen megkóstoltuk a család kedvenceként ismert Tisza tortaszeletet is. Jó ízlésük volt. A kávézó teraszán azután leült egyik asztalunkhoz a közvetlen, barátságos grófnő is. Élvezettel, szép magyarsággal – pedig ő már Argentínában született, és élete nagy részét ott, illetve Észak-Amerikában töltötte – mesélt családja történetéről, és arról, hogy milyen nagy öröm számára a kastély felújítása. Örül a sok látogatónak, tele van életkedvvel. A Tisza-család krónikája című könyvet (a grófnő unokatestvére, a Marosvásárhelyen élő Tisza Kálmán gróf írta) szeretettel dedikálta. Jól éreztük magunkat a társaságában, és búcsúzóul a terasz lépcsőjén csoportképet is csináltunk.
A kellemes pihenő után elindultunk a Tisza-család kriptájához. Sajnos egy kicsit távolabbinak bizonyult, mint gondoltuk, így nem mindenki vállalta a hosszú sétát a meleg napsütésben. Szerencsére a busz utánunk tudott jönni, így a visszavezető utat már kényelmesen tettük meg. Szép emlékekkel, nagyszerű élményekkel és azzal a tudattal indultunk haza, hogy feltétlenül vissza kell még mennünk, hiszen a modern interaktív elemek kipróbálására kevés időnk maradt.
Izgalmas, érdekes kirándulás volt. Betekintést nyerhettünk egy nagymúltú magyar nemesi család életébe, amely hazánknak két miniszterelnököt is adott. Szerető családi légkörről, emberséges, felelős gondolkodást mutató világról kaptunk árnyaltabb képet, és egy nagyszerű asszonyt ismertünk meg.